Pokolian érzed magad. Elvették az álmodat, amelyért tiszta szívvel küzdöttél. Harcoltál a sikerért, letettél valamit az asztalra, bizonyítottad, hogy te vagy a jobb, ám ez mit sem számít.
Nem rajtad múlik. Ez az egy lehet a vigaszod, hiszen te, aki gólt rúgtál a felső sarokba, aki ügyes megkerülős csellel húztál el a lomha jobb bekk mellett, aki kézzel-lábbal védtél szédítő bravúrokat bemutatva, az ellenfelet bosszantva, immár a sors kezében vagy. Pontosan tudod, hol lenne a helyed, ám a zöldasztal meglehet, többet ér, mint a zöld fű.
Érthetetlen ez az egész, méghozzá nemcsak neked. Csakhogy jelen állás szerint a 'miklósiak lesznek ott a dobogó második fokán, nem maradt már sem a bizakodás, sem a várakozás, hogy a fellebbezésnek lesz helye és egy tollvonással megváltoztatják – a „megváltozhatatlant”.
Igaza van annak, aki azt mondja, ezek a gyerekek mindent megtettek, ott a helyük a második fokon. Csupán az a baj, hogy nem mindig az eredményesebb, a jobb, a többet mutató kapja meg az esélyt, hiszen az élet ezt már nem egyszer bizonyította. És oly kevés a cáfolat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése