NB III Mátra csoport, 5.forduló
Még
mindig veretlenek vagyunk, de most következik az egyik legerősebb
vetélytárs elleni mérkőzés. Az MTK tartalékcsapata három mérkőzésen 18
gólt lőtt, majd meglepetésre a szintén dobogóra hajtó Maglód
megállította őket, azaz mi is találhatunk jó taktikát, de az élvonalba
vágyó fiatalokból álló MTK ellen. A Promontor utcai derbin nem mi
leszünk az esélyesek, de feltartott kezekkel nem mehetünk ki a pályára,
így most sem teszünk így, hiszen ezen a mérkőzésen nincs
veszítenivalónk.
Eddigi eredményeink nincsenek.
2012.09.16., vasárnap, 11:00

MTK II - Tápiószecső FC
U19-U17
Újból
idegenben játszanak az ificsapataink, az U19-es csapatunk a kezdeti
nehézségek után stabilizálta létszámát, így most is a győzelem
megszerzéséért játszik az újonc csapat ellenében. U17-eseink viszont
iskolai elfoglaltságok miatt nehéz mérkőzés elé néznek, hiszen többen
hiányozni fognak a csapatból a rangadón.
2012.09.15., szombat, 11:00, 13:00
U17 és U19
Nagybátony SC - Tápiószecső FC
U15-U13
U15-ös
csapatunk végre megszerezte első győzelmét, így lekerültek a béklyók a
lábakról. Salgótarjánban igen nehéz mérkőzés elé néznek, hiszen az
ellenfelünk eddig nem talált legyőzőre, s gólaránya is meggyőző. U13-as
gárdánk viszont rangadót játszik. Salgótarjánban két százszázalékos
csapat játszik egymással, bár a győztes még nem nyeri meg a bajnokságot,
de egy kis lépéselőnybe kerülhet a többiektől.
2012.09.15., szombat, 11:00, 12:30
U13 és U15
Lánycsapat
Végre
a lányok is elkezdik a bajnokságot! Az első forduló mérkőzése még el
lett halasztva, de most hazai pályán bemutatkozhatnak a lányaink,
reméljük győztes mérkőzésen.
2012.09.16., vasárnap, 11:00
Pest Megyei Női Bajnokság

Tápiószecső FC – Heves DFC
Németh István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése