2012. október 31., szerda

U19 - Ideges hangulatú mérkőzésen múltuk felül a Maglódot


Nehéz mérkőzés elé néztünk, hiszen a Maglód főként otthon bír jó teljesítménnyel. A mérkőzés 16.percében Majzik Bencét húzták le mezénél fogva a tizenhatos előtt, s a játékvezető az asszisztenssel konzultálva kiállította a hazaiak védőjét. Azonban tíz emberrel sem adta fel a Maglód, remekül védekeztek, s csak nagy ritkán tudtunk mögéjük kerülni, de helyzetbe már nem nagyon sikerült az átázott talajon. A szünet előtti percekben azonban két nagy ziccert is kialakítottunk, de nem sikerült betalálnunk. A szünet után már sürgősebb lett a dolgunk, s az 58.percben végre sikerült feltörni a hazaiak védelmét, Lázók talált a kapuba. A gól után kinyílt a Maglód, pontot szerettek volna szerezni, így lendületes utolsó félórát produkáltak a csapatok. Amíg a Maglód megpróbált egyenlíteni, mi megpróbáltuk eldönteni a mérkőzést, de a játékvezető többször is tévesen állított meg egy támadást, vagy éppen szerelést, így  a végére eluralkodtak az indulatok. Szerencsére mi felül kerekedtünk ezen, 82.percben, Majzik Bence betörése után Demeter Dávid lőtt a kapuba, majd az utolsó percben Schmidt Zsolt kipattanó lövése után Urbán R. talált a kapuba. Ezzel egy nagyon ideges hangulatú mérkőzésen sikerült megőriznünk a vezető pozíciónkat.

Maglód TC - Tápiószecső FC 0-3(0-0)
Gólszerzők: Lázók G. (58.perc), Demeter D. (82.perc), Urbán R. (89.perc)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése