A
mérkőzés első tíz percében mindkét gárda előreívelt labdákkal
próbálkozott, nem sok sikerrel, a szél az egyik oldalon megfogta, míg a
másik oldalon megnyomta a labdát, így a kapuk egy ideig nem forogtak
veszélyben. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, de a beívelés után
Bányai fejesét Stammel kivédte. Ezután ismét helyzet nélküli percek
teltek el, lüktető mezőnyjátékkal, majd következett egy igen eseménydús 5
perc. A 25.percbenmi kezdtük el a helyzetek sorát, Moha legurított
labdáját Szilágyi lőtte a hosszú sarok mellé, majd jött a dabasi válasz,
mindjárt kettő is. Előbb ismét Bányai lőhetett kapura, de Stammel ismét
védett, majd egy újabb beívelés után Bozsik lőtt Stammelbe, majd a
kipattanót Takács lőtte ismét kapusunkba. Egy percre rá Németh
szerezhette volna meg nekünk a vezetést, hiszen egyedül vitte a kapura a
labdát, de lövését Kövesfalvi bravúrral védte. Az izgalmas percek nem
múltak, hiszen mindkét gárda nyílt sisakkal támadott, így nem unatkozott
a publikum sem. A szünet felé közeledve ismét előttünk adódott ziccer,
de Németh emelését, Kövesfalvi ujjheggyel szögletre tolta, majd a
kisszöglet után Balaskó egyet tolt a labdán, majd bokán rúgták a
tizenhatoson belül, így tizenegyeshez jutottunk. Mohácsi a büntetőt a
jobb sarokra lőtte, de Kövesfalvi kezéről a felső lécre pattant a labda,
de a kipattanót Mohácsi a kapuba tessékelte egészen közelről, így
megszereztük a vezetést a listavezető ellen.
Moha lövése itt még felső lécre pattan ...
... majd a kipattanót közelről a befejeli
A
pihenő után kissé bennragadtunk az öltözőben pedig reménykedtünk egy
szenzációs eredményben. A vendégek felgyorsították a tempójukat, és
jobbára csak védekeztünk. Kissé kapkodóvá is vált játékunk, hiszen
többször csak előrevágtuk a labdát, az első félidei remek játékunk kissé
a ködbe veszett. Sajnos a vendégek ki is használták ezt, az 56.percben
egy szögletet követően még csak igazgattuk egymást, hogy ki-kit fog,
majd a beívelt labdát Szűcs 6 méterről a bal sarok felé fejelte, amibe
Stami már csak beleütni tudott, hárítani nem. Az egyenlítés után majdnem
visszavettük a vezetést, de Szilágyi remek beadása után Németh hiába
perdített remekül kapura, Kövesfalvi nagyszerű reflex-szel, szinte a már
gólnak látszó lövést a kapu fölé ütötte. A szöglet után Grezsákról
került ki a labda a tizenhatoson kívülre, amit Mohácsi kapásból ellőtt,
de a hosszú bal alsó sarok mellett elsuhant a labda. Nem sokkal később
egy dabasi ellentámadás végén Komonyi nyúlt Bozsik felé, aki csukafejes
mutatványa közben a fölre esett, majd a játékvezető tizenegyest ítélt. A
büntetőt Dévai a 66.percben magabiztosan értékesítette, ezzel
bajnokesélyes csapatának vezetést szerezve. A következő percekben
letörtnek látszottunk, a Dabas egy picit fölénk kerekedett, de helyzetbe
így sem tudott kerülni. Az utolsó percekben kockázattunk és feltoltuk
állásainkat, és izgulhattunk az egyenlítésért. Ez majdnem össze is jött,
de Németh 5 méterről a földre lefejelt labdája a kapu fölött hagyta el a
játékteret. Ezzel ellőttük utolsó puskaporunkat is, így a listavezető
három ponttal távozott el tőlünk. Egy pontot azonban feltétlenül
megérdemeltünk volna, hiszen igazi ziccereink nekünk voltak, a dabasiak
csak pontrúgások után voltak csak igazán veszélyesek.
Tápiószecső FC – FC Dabas 1-2(1-0)
Gólszerzők: Mohácsi G. (41.perc) ill. Szűcs L. (56.perc), Dévai Cs. (66.perc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése