2012. május 27., vasárnap

U19: Csoportmeccseink Franciaországban!

 

Két vereséggel rajtoltunk Templeuve-ben

Ma elkezdődtek a küzdelmek a Templeuve-i U19-es pünkösdi tornán. Csoportunkban mindjárt mi kezdtünk a nyitómérkőzésen, a párizsi Alfortville csapata ellenében. A csupa izommal és erővel megáldott ellenfél ellen az első félidőben nagyon megszeppenten játszottunk, s Zsórinak köszönhették a társak, hogy nem dőlt el időben a mérkőzés. Sőt, a félidő legnagyobb helyzete a miénk volt, bár ez számunkra az egyetlen volt a mérkőzés folyamán. Közvetett szabadrúgást kaptunk az ötös sarkáról, de a legurított labdát a kapus hárítani tudta. A szünet után egyre nagyobb fölényt harcolt ki a párizsi csapat, és egy szabadrúgás variáció végén a felső lécet találta telibe az egyik francia támadó. Már-már úgy tűnt, hogy megússzuk gól nélkül, de öt perccel a vége előtt, egy az alapvonalon túlról visszagurított labdát vágtak a kapunkba a leálló védelmünk asszisztálása közepette, így vereséggel nyitottunk az első meccsünkön.



A második mérkőzésünkön benne volt a vereségnek a hatása, mert nagyon gyorsan hátrányba kerültünk a francia másodosztályú Sedan csapata ellen. A második percben megszerzett találatukat a nyolcadikban már a második követte, s mire a csapat összeszedte magát, a félidő hosszabbításában eldöntötte a mérkőzés sorsát a Sedan. A folytatásban, ha nem is remekeltünk, de már egyre többet támadtunk, de a legnagyobb helyzeteket is kihagytuk. Sajnos ez első napot két vereséggel zártuk, de a látottak alapján ez a két csapat a torna döntőjének várományosai.

Eredményeink:
Tápiószecső FC – Alfortville 0-1(0-0)

SC Sedan – Tápiószecső FC 3-0(3-0)
A vereség után búfelejtőként a szálloda körüli üzletkomplexumban jártunk, ahol egy józízű vacsora elfogyasztása után egy kis jókedvet is lehelltünk fiainkba.




A harmadik mérkőzésen is vereséget szenvedtünk
 
 
 
A Templeuve torna második játéknapján a reggeli órákban játszottuk az első mérkőzésünket, a francia Arras csapatával. A mérkőzés végig hatalmas küzdelemben zajlott, s végig parázs jelenetekkel tarkított derbi volt. Több sárga lap is villant, ami ugye az itteni szabályok szerint 5 perces kiállítással is járt, így hol mi, hol ők voltak emberelőnyben. Az első félidőben nem láthattunk gólt, sőt egy ízben hatalmasat védett Zsóri. A szünet után sem hagyott alább az iram, s ami jól esett kívül állónak, nem maradtunk le az ellenféltől e tekintetben. Azonban a hajrá felé közeledve egy hibánkat kihasználva az ellenfél, s véleményezhető lesállást után belőtte a mindent eldöntő egyetlen találatot, így az utolsó mérkőzés az utolsó hely elkerüléséért zajlott.
 
Tápiószecső FC – Arras F.A. 0-1(0-0)
 
 
 
Az utolsó csoportmérkőzésen végre nyertünk!
 

 
Az utolsó csoportmeccsünkön a negyedik és az ötödik hely eldöntésére küzdöttünk meg egymással a belga Royal Geants Athois csapatával. A gólarányunk jobb volt, mint ellenfelünknek, de nem bízhattunk a véletlenben, mindenféleképpen gólra és győzelemre játszottunk. Azonban ellenfelünk szívósan küzdött, nem adta könnyen egymagát.Így egy roppant kiélezett, s idegbajos mérkőzés kerekedett ki, hol nálunk volt sárga lap, hol az ellenfelünk kapott azt, s hatalmas küzdelem dominált. Az első félidőben a legnagyobb ziccer a belgák előtt adódott, de Zsóri ismét hatalmasat hárított, majd a szünetre akár mi is előnnyel mehettünk volna, de egy-két adódó ziccerünk egyelőre kimaradt. A pihenő után átéreztéka  fiúk a mérkőzés fontosságát, s rátettek még egy lapáttal, s ezúttal már nem adtuk esélyt az ellenfelünknek. A sokadik ziccerünket végre belőttük, s Hegedűs beadása után a megcsúsztatott fejes már a kapuson is túljutott, de Majzik Balázs bebiztosítva az üres kapuba lőtt centikről. A belgák nem adták fel, hajtottak az egyenlítésért, de a fejük is begőzölt, s az utolsó percben piros lapot kapott az egyik sportszerűtlen játékosuk, aki Papp Ricsibe taposott miután a földön feküdt egy szabályos becsúszás után. Ezzel az ajándékba kapott emberelőnyt kihasználtuk és Balogh Ferike a kapuját elhagyó kapust is kicselezve 30 méterről lőtt az üres kapuba. Ezzel holnap az 5-8. helyért küzdhetünk tovább, ami ebből a csoportból reális, hiszen a két legjobb csapat ebben a csoportban volt.
Holnap a folytatás 9:30-kor a román CS Alpas Bucharest ellen, ami igencsak presztízsmérkőzésnek ígérkezik. Reméljük a jó folytatást és azt, hogy minél előbb végzünk a Templeuve-i tornán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése