2012. november 7., szerda

U15 - Az első félidői alvás pontokba került...

U15 - Az első félidői alvás pontokba került...

Az őszi szezon utolsó idegenbeli mérkőzését az ESMTK otthonában játszotta le U15-ös gárdánk. Az utóbbi időszak alvós kezdése ezúttal is jellemezte a csapatot, hiába volt jó az iram, a vezető gólt a hazaiak szerezték: egy jobb oldali beadást követően az elmélázó védőink között kibújó Budai Csaba talált a kapuba. A hátrány ellenére igyekeztünk mihamarabb válaszolni a kapott gólra: Ficsor Márk szögletét Németh István bólintotta kapura, a labda a bal oldali kapufát érintve hagyta el a játékteret, majd Janik Bence került nagy helyzetbe, de erőtlen lövését a hazai portás biztosan hárította. A túloldalon Mészáros Dávid is nagy ziccert hárított, ám az újabb gólt már ő sem tudta megakadályozni: Szabó Norbert egyéni alakítása után talált be közelről, így kétgólos hátrányba kerültünk. Gazsi Alex gyors előretörései után volt némi reményünk, ám a létszámfölényes szituációk után sem sikerült helyzetet kialakítani. A félidőre így kétgólos hátránnyal vonultunk.
A második játékrészben némi javulás állt be a játékunkat illetően: pontosabban és gyorsabban járattuk mezőnyben a labdát, és viszonylag többször is az ellenfél kapuja elé értünk. A biztos vezetés tudatában az ESMTK pedig érthetően inkább a védekezésre fókuszált. Érezhetően "többek" voltunk ebben a játékrészben, a nyomásnak a 65. percben meg is lett az eredménye: Németh jobb oldali elfutása után a kapu elé emelte a labdát, a túloldalon érkező Pintér Dominik pedig előrevetődve bólintott a kapuba, szépítve ezzel az eredményen. Bő hét perccel később a védelemből előretörő Janik emelte be a labdát a büntetőterületen belülre, Pintér Dominik kanalazott a labdába, amely a bal alsó sarokba csorgott - 2:2! A hátralévő bő tíz percben itt is-ott is esély volt a győztes gólra - a nagyobb helyzet a hazaiak előtt adódott - a két játékrész alapján végül igazságos döntetlen született a találkozón.
ESMTK - TÁPIÓSZECSŐ FC
2:2 (2:0)
Budapest, 60 néző, vezette: Weinber Péter

Tápiószecső FC: Mészáros Dávid (7) - Tóth Krisztián (4), Kelemen János (5), Németh István (6), Bánfi Zsombor (4) - Ficsor Márk (5), Minkó Norman (5), Papp Adél (5), Gazsi Alex (6) - Pintér Dominik (6), Janik Bence (5)
csere: Nagy Martin (4), Muraközy Marcell (5), Beregszászi Roland, Botos László, Klement Balázs
edző: Szathmári Márton

Gólszerzők: Pintér Dominik (65. és 72.perc)
Jók: Mészáros Dávid, Gazsi Alex, Pintér Dominik
Edzői nyilatkozat:
"Úgy tűnik, hogy a hátrány nekünk előnyt jelent. Az első félidő felejtős, a második játékrész viszont nagyszerű volt, a talpra állásnak köszönhetően most már a katicabogárral is versenyezhetünk!"  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése