2012. november 26., hétfő

U19; U17: Bajnokcsapat illetve egy feltámadóban lévő csapat!

U19 - Őszi bajnokok lettünk a RAFC elleni győztes mérkőzés után

Gyorsan megszereztük a vezetést a sereghajtó ellen, majd hiába volt nálunk szinte 90%-ban a labda, jó húsz percet kellett várnunk a következő gólig. Ezután viszont szinte minden támadásunkból gól született a szünetig, és a félidőt 9-0-al zártuk. Dícsérendő volt Ficsor egymaga által szerzett 5 gólja, emellett Losonczy bombagólja is a forduló góljai közé tartozna. A fordulás után egy cél volt, hogy "már csak" 10 gólt kellett szereznünk a 100. lőtt gólig. Hiába adódott nagy esély az első játékrész után ehhez, sajnos a 10. gól után nagyon ellaposodott játékunk, és a nagy hátrány ellenére a lelkes RAFC még szépíteni is tudott. A hajrában lőttünk ugyan még két gólt, de nem lett így meg az őszi szezonban a 100 rúgott gól, de ennél is nagyobb siker az, hogy ezzel a győzelemmel a tabella éléről várjuk a tavaszi folytatást, így a bajnoki címért küzdhetünk a következő esztendőben. Gratulálunk a fiúknak az őszi teljesítményükért, emellett a szakmai stábnak is a felkészítésükért.
 

 
RAFC - Tápiószecső FC 1-12(0-9)
Gólszerzők: Horváth Z. (76.perc) ill. Ficsor R. 5 (3.perc, 22.perc, 24.perc, 28.perc, 32.perc), Balogh F. (23.perc), Demeter D. (36.perc), Losonczy Á. (38.perc), Lázók G. (40.perc), Majzik Balázs (53.perc), Schmidt Zs. (83.perc), Ecseri D. (86.perc)

U17 - A szünet után fordítottuk magunk javára a mérkőzést

Idei utolsó tétmérkőzésünkön már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, de több helyzetet is elszórakoztunk az első negyedórában. A 23.percben pedig ahogy lenni szokott megszerezte a vezetést az ellenfél, egy öngólnak köszönhetően. Ezután kicsit görcsösek lettünk, de érezhető volt, hogy verhető az ellenfél. A második játékrészben csak az első gólig kellett izgulnunk, az egyenlítés után leesett a lánc a lábakról és nagy kedvvel játszva fölényes győzelmet arattunk.
 

RAFC - Tápiószecső FC 1-5(1-0)
Gólszerzők: Rostás G. (öngól,a 23.percben) ill. Danó R. 2 (63.perc, 72.perc, Nagy B. 2 (72.perc, 77.perc), Danó Z. (88.perc)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése