***KÖZLEMÉNY***
A Tápiószecső Football Club vezetősége - értékelve az elmúlt időszak eseményeit és eredményeit - közleményben tudatja egyesületi tagjaival, támogatóival, a szurkolókkal és minden sportbaráttal, hogy a felnőtt csapat eddigi szakvezetőjét, Rácz Róbertet felmenti a vezetőedzői feladat további ellátása alól.
A klubvezetés egyúttal tájékoztat mindenkit, hogy NBIII-mas felnőtt csapatunk szakmai irányításával a továbbiakban Lilik Pált bízta meg. Új vezetőedzőnk 2013. január 14-én, hétfőn kezdi meg munkáját klubunknál.
Tápiószecső F.C. vezetőség
2013
Elkészült
a felnőtt csapatunk téli felkészülési programja, igaz még nem teljes,
hiszen a tavaszi kezdési időpont még igencsak kérdéses. A tavaszi 13
mérkőzésre hangolódva kemény megmérettetés lesz a téli felkészülés, a
nagyon kemény edzések mellett, illetve közé beiktatva jónéhány
edzőmérkőzés is segítheti a bennmaradásunkat. Természetesen a cél az NB
III-as bajnokságban való bennmaradás, bár a kevés bennmaradó helyek
mindegyikére hatalmas az „érdeklődés”. A mérkőzések kezdési időpontjai
egyelőre még nem teljesen pontosak, de amint a pályafoglalások
meglesznek jelezzük a pontos kezdéseket is.
2013.január 26. szombat
Tápiószele SC (Pest M., II.o.) - Tápiószecső FC Helyszín: Farmos vagy Sülysáp, időpont: 11:00
2013.február 2., szombat
Jászapáti VSE (NB III, Duna) – Tápiószecső FC Helyszín: Jászberény, időpont: ?
2013.február 6., szerda
Nagykáta SE (Pest M., II.o.) – Tápiószecső FC Helyszín: Jászberény, időpont: ?
2013.február 9. szombat
RAFC (NB III, Duna) – Tápiószecső FC Helyszín: Bp., Bátony u. időpont: 13:30
2013.február 13. szerda
Tura VSK (NB III, Mátra) – Tápiószecső FC Helyszín: Mogyoród, időpont: 17:30
2013.február 16. szombat
Dunaharaszti MTK (NB III, Alföld) – Tápiószecső FC Helyszín: Taksony, időpont: 10:00
2013 február 20., szerda
Gödöllő SK (Pest M., I. osztály) - Tápiószecső FC Helyzín: Gödöllő, időpont: 18:00
2013.február 23. szombat
Üllő SE (NB III, Alföld) – Tápiószecső FC Helyszín: Üllő, időpont: 11:00
2013.március 2. szombat
Jászapáti VSE (NB III, Duna) – Tápiószecső FC Helyszín: ? időpont:
2013. március 9. szombat
Monor SE (NB III, Alföld) - Tápiószecső FC Helyszín: ?, időpont: ?
Ezen kívül még a Bag TC '96 ellen tárgyaluk egy edzőmérkőzés időpontjáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése