Az őszi idény befejeztével és a pihenő időszak beköszöntével eljött az idő az egyes korosztályok évértékelésére.
Sorozatunk első részében a remek idényt záró ifjúsági (U-19) csapat edzőjével, Papp Istvánnal beszélgettünk.
Összességében hogyan értékeled a csapatod éves teljesítményét?
-Mindenképpen
pozitívan. Kezdeném azzal, hogy rendre 12-15 fővel dolgozhatok az
edzéseken, ami nagy javulás az előző évekhez képest - volt olyan a
korábbi időszakban, hogy sokszor 4-5 fő volt jelen…A
hozzáálláson még 1-2 embernél van mit javítani, de bízom benne, hogy ez
is meg fog oldódni. Nagyon nagy dolog volt, hogy a nyári
felkészülési időszakban a honvédségi pályán tudtunk edzeni, ez nagy
segítség volt, ezúton szeretnénk is megköszönni ezt a lehetőséget!
Sajnos ahogy rövidültek a nappalok ki kellett jönnünk a Sági úti pályára
és ott azért nem lehet ’minőségi’ munkát végezni, de nem panaszkodunk,
tesszük a dolgunkat, edzünk, próbáljuk a körülményekhez képest a
legjobbat kihozni magunkból. Az eredményességről annyit, hogy vezetjük a
bajnokságot és ezt mindenképpen szeretnénk megtartani. Az előnyünk két
pont - ha koncentráltabbak vagyunk, bizony lehetne több is! Bízom benne,
hogy ez elég lesz a bajnokság tavaszi idényére!
Milyen célkitűzéssel kezdtétek el a 2012/2013-mas idényre való nyári felkészülést?
-
Az előző szezonban a harmadik helyen zártunk, nagyjából ismertük a
mezőnyt, kivéve azt a pár új csapatot, aki ebbe az osztályba kapott
besorolást. Kimondott célunk
volt megnyerni ezt a bajnokságot. A fele még hátra van, de úgy gondolom
jó úton haladunk, hogy sikeresen célba érjünk.
Mi a jó szereplés titka? Volt-e fordulópont az őszi idényben?
-
Az edzéslátogatottság és a sok munka elvégzése szerintem a legfőbb ok.
Mint mondtam szerencsére sokan edzünk és teszünk azért, hogy sikeresek
legyünk. Másik nagy dolog, hogy a
csapatban van 4-5 olyan játékosok, akik képesek 1-1 villanással
eldönteni meccset. Persze a felnőtt csapatból 1-2 játékos segítsége is
sokat jelent. Fordulópont nem volt, tesszük hétről hétre a dolgunkat és
várjuk a hét végét, hogy ismét meccset játszhassunk.
Voltak-e
olyan játékosok csapatodban, akik nagy fejlődést mutattak? Voltak-e
olyanok, akik az átlagosnál többet vállalva, rendszeresen jó játékkal
járultak hozzá az eredményes szerepléshez?
-A
legnagyobb fejlődést egyértelműen Kutka Attilán látom, aki rengeteg
fogyott, erőben utolérte magát, szinte minden edzésen ott van és
mérkőzéseken sem vallott szégyent. Átlagban a legtöbbet Demeter Dávid
nyújtotta. Nem igazán volt rossz meccse. Mindig hozta a kötelezőt, annak
ellenére is, hogy több poszton játszott. Óriási mezőnymunkát végez,
gólpasszokat ad és még gólokat is rúg.
Személy szerint melyik volt számodra az év legemlékezetesebb mérkőzése? Miért?
-Egyértelműen
a RTK elleni rangdó volt az ősz meccse. Nem azért mert parádésan
játszottunk, hanem mert megmutattuk azt, hogy hogy kell felállni a
padlóról. 2:0-ra és 3:1-re is vezetett az ellenfél. Onnan sikerült
megnyerni a meccset 4:3-ra, ami után át is vettük ellenfelünktől a
vezetést a tabellán. Nagy küzdelem volt, igazi rangadó.
Mikor és hogyan kezditek a tavaszi idényre való felkészülést?
-A
bajnokság végezetével sem álltunk le teljesen: az U-17-es csapattal
közösen heti két alkalommal járunk be a terembe mozogni. Karácsonytól
jön egy kis pihenő, ami két hétre szól. De januártól szépen-lassan
elkezdjük a tavaszra való felkészülést. 3 teremtorna mellett heti négy
edzés és hat edzőmérkőzés szerepel a programban.
Milyen célkitűzéssel vágtok neki az új évnek?
-A
célunk ugyanaz maradt, mint amit a szezon elején kitűztünk. Tehát
szeretnénk bajnokok lenni!!!!! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és
Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése