Ma délután játszottuk le első tavaszi mérkőzésünket az Ózdi FC ellen. Mai ellenfelünk a tél folyamán nagy változáson esett át, amit a múlt heti MTK elleni nagyarányú vereségükkel alá is támasztották. Igaz ők már egy bajnokival a hátuk mögött érkeztek hozzánk, de így is a papírformát hoznunk kellett, ami a győzelem megszerzése volt. Az első percektől kezdve nem állt be az Ózd tizenegy emberrel védekezni, hanem, mint akinek nincs veszítenivalója felvette a nyílt sisakos küzdelmet, ami megelepő volt. Szerencsére gyorsan lereagáltuk a helyzetet, és elég gyorsan, már a 11.percben megszereztük a vezetést, Sztriskó az alapvonalról centerezett, majd Konczi Dávid berobbant, s lőtt a jobb sarokba. A gyors gól levette a vállakról kötelező győzelmet ígérő mérkőzéseknél szokásos nehézségeket, s bár voltak helyzeteink, azt nem mondhatnánk, hogy nagy fölényben voltunk. Igaz, az ellenfél sem került gólhelyzetbe, az első negyvenöt perc folyamán két távoli lövéssel tudták csak felébreszteni Krajeczet az álmából. A 26.percben tovább növeltük előnyünket, Grezsák harcolt meg egy labdáért, majd középre passzolt Sztriskónak, aki a rövid jobb alsó sarkot lőtte ki. Vártuk a további gólokat, de csak helyzetekig jutottunk a pihenőig.

A szünet után ismételten gyorsan gólt tudtunk szerezni, Horváth Martin szabadrúgásból volt eredményes. Ezután viszont nagyon passzívan játszottunk, bár gyors támadásaink végén akár nagyarányú győzelmet is arathattunk volna, de a támadások végén mindig becsúszott valami hiba, vagy egy rossz passz, vagy egy becsúszó láb, így további gólt nem tudtunk elérni a lelkes, de be kell ismerni nem NB III-as szintű csapat ellen. Akik voltak is olyan lelkesek, hogy a hajrában akár gólt, vagy akár gólokat is szerezhettek volna. Szerencsére túlságosan is akarták a részsikert, így több ízben is elkapkodták helyzeteiket. Így pedig maradt a 3-0, ami kezdésnek épp nem rossz, de ez még kevés lesz a hátralévő 12 mérkőzésre.
Gólszerzők: Konczi D. (11.perc, 1-0), Sztriskó Z. (26.perc, 2-0), Horváth M. (56.perc, 3-0)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése