U15 - Nem sok hiányzott a meglepetéshez Szolnokon
Tavaszi
első bajnoki mérkőzését játszotta csapatunk a Szolnoki MÁV FC
otthonában. Már az őszi hazai "odavágó" is izgalmasra sikeredett, így jó
mérkőzésre volt kilátás. Varázslatosan indult a találkozó számunkra:
Németh előretörését és lövését követően a kipattanóra érkező Pintér
góljával megszereztük a vezetést. Csapatunk zárt védekezéssel kezdte és
az előny tudatában így is folytatta a mérkőzést, a labdabirtoklás
átengedésével azonban a hazaiak nem igazán tudtak mit kezdeni -
adogatásaik lassúak és körülményesek, távoli lövéseik erőtlenek voltak,
míg a védelmünk mögé beemelt labdákra jól mozdult ki Mészáros.
Kontratámadásaink ellenben nagyon éltek: Gazsi Alex és Minkó Norman
révén a két szélén rendre veszélyesek voltunk, középen pedig Pintér
okozott gondot a hazai védelemnek. Két alkalommal is növelhettük volna
előnyünket: előbb gólszerzőnk hagyott ki százszázalékos ziccert, majd
Gazsi beadását követően ismét Pintér érkezett és fejelt mellé. Végül
Németh pontos átadását vette át nagy helyzetben Gazsi Alex rosszul, így
odalett a helyzet. Egy-két veszélyesebb támadást ugyan vezetett
ellenfelünk a félidő végéig, ám gólt nem tudtak szerezni, így egygólos
előnnyel vonultunk pihenőre. Fordulás után Minkó sérülése és kényszerű
kiválása miatt némileg átszervezve folytatta a csapat a második
játékrészt. A hazaiak meddő mezőnyfölénye ellenére érezhető volt, hogy
az első félidőben jól működő rend kissé lazult a pályán, ám ez sokáig
nem jelentett veszélyt a kapunkra. Ellenfelünk Földi kiugratása után az
50. percben közelről egyenlített, ám szerencsére rögtön jött a
válaszunk: két perccel az egyenlítő gólt követően az előrehúzódó Németh
egy gyors kényszerítőt követően ballal helyezett a kimozduló kapus
mellett a hálóba, így ismét mi örülhettünk! A hátralévő időben még
inkább a védekezésre helyezte csapatunk a hangsúlyt, ám így sem tudta
elkerülni az egyre nehezedő szolnoki nyomás után az újabb kapott gólt. A
hazaiak letáboroztak térfelünkön, és igyekeztek kombinatív játékkal
mögénk kerülni. Tíz perccel a vége előtt ismét Földi villant:
szabadrúgása védhetetlenül vágódott a hálóba, így újból döntetlenről
folytatták a felek. Bő öt perccel a vége előtt aztán jött a fekete
leves: az addig remekül működő védelmünk között kilépő Ágoston helyezett
a kapuba - labdáját Mészáros a kapufára ütötte, onnan került a gólvonal
mögé a játékszer. Vereséggel kezdtük tehát az évet, de tartásunk után
remélhetőleg bőven lesz még idő a javításra.
Szolnoki MÁV FC - Tápiószecső FC 3-2(0-1)
Gólszerzők: Földi M. 2 (48.perc, 67.perc), Ágoston K. (73.perc) ill. Pintér D. (5.perc), Németh I. (50.perc)
Tápiószecső FC: Mészáros
Dávid (6) - Tóth Krisztián (5), Kelemen János (5), Bánfi Zsombor (5),
Janik Bence (5), - Papp Adél (5), Németh István (6), Ficsor Márk (5) -
Gazsi Alex (5), Minkó Norman (5), Pintér Dominik (6)
csere: Nagy Martin, Beregszászi Roland, Botos László, Muraközy Marcell (5)
edző: Szathmári Márton
Gólszerzők: Pintér Dominik (5.perc), Németh István (50. perc)
Jók: Mészáros Dávid, Pintér Dominik, Németh István
Edzői nyilatkozat:
"Remek
első félidőt játszottunk, a fiúk maximálisan betartották azt, amit
megbeszéltünk. Nagyobb odafigyeléssel és pontosabb végjátékkal már az
első negyven perc után lezárhattuk volna ezt a mérkőzést. A második
félidőben ennek ittuk meg a levét, így elmaradt a bravúr. Ettől
függetlenül mindenkinek jár a dícséret, bízom benne, hogy a folytatás
pontosabb lesz. Gratulálok a hazaiak győzelméhez!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése