2012. december 31., hétfő

Ez történt 2012-ben



 
A Tápiószecső FC hetvennégy éve íródó történelmének egyik legsikeresebb esztendeje zárul le a mai napon.
 
Lássuk hát, mi történt velünk 2012-ben:
 
Tavasszal két csapatunk (U13, U15) bajnoki címet szerzett a megyei bajnokságban, emellett női csapatunk ezüst, míg ifjúsági csapatunk (U19) bronzéremmel zárta a tavaszi idényt. Utóbbi gárda májusban hat napot Franciországban töltött, Templeuve-ben szerepelve egy rangos nemzetközi tornán, aminek a legvégén a hatodik helyet csípte el.
 
Júliusban nagy sikerrel zárult az először megrendezett Napközis FociTábor - az egyhetes programon minden résztvevő alaposan elfáradt és persze remekül szórakozott.
 
Augusztusban Pétervásárán edzőtáborozott 18 labdarúgónk - a heves megyei kisvárosban eltöltött hét nap felejthetetlen emlék marad mindenkinek. 
 
Az őszi idény sem maradt sikerek nélkül: U19-es csapatunk az első helyről fordul, míg az U13-mas gárda a harmadik pozícióból várja a tavaszi folytatást.
 
A megemlített sikerek mellett 2012-ben 334 mérkőzést vívtak csapataink, amelyen 189 győzelmet ünnepelhettünk, 46 döntetlen mellett 99 vereséget könyvelhettünk el. Csapataink összesen 1142 gólt lőttek idén, 596-ot kaptak és 601 bajnoki pontot gyűjtöttek. A legtöbb mérkőzést (74) az U15-ös csapat játszotta le, 177 sárga lap mellett 25 piros lapot gyűjtöttünk idén (forrás: Németh István U15)
 
Megannyi sportsiker mellett a klubvezetés is kitett magáért: az újszerű sportfinanszírozásnak (TAO) és sikeres pályázatunknak köszönhetően februárban megújult otthonunk, a Sági úti pálya kerítéshálózata. A nyár elején megújult környezetünkben, szépszámú közönség előtt fogadhattuk a Magyar Labdarúgó Szövetség SE csapatát. Számos fejlesztés, beruházás és eszközvásárlás mellett sikeres sportbált és évzárót rendeztünk idén, amelyen örömmel tapasztaltuk: a tápiószecsői futballcsalád egyre növekvő létszáma immáron 270 főt számlál. Ez a szám egyúttal azt is jelenti: már ennyien azonosulnak egyesületünk szándékaival, elfogadják és támogatják terveinket, törekvéseinket, nem utolsósorban ránk bízzák kisebb-nagyobb csemetéjüket. Ezúton köszönjük az idén is érzékelhető bizalmat! Ígérjük, a jövőre 75 éves klub további előmenetelében is számíthatnak ránk!
 
Köszönjük az idei év valamennyi felajánlását és segítségét, a szülői közösségek éves munkáját és önzetlenségét!
 
A Tápiószecső Football Club vezetősége ezúton kíván
minden sportolójának, edzőjének, klubtagjának, szurkolójának, támogatójának
Boldog Új Évet!
 
Jókívánságaink mellé a facebook oldalunkon meghirdetett fotóverseny győztes képét mellékeljük! Találkozunk 2013-ban!
 
Hajrá Szecső, Gyerünk Gyerekek!
 

Az Év Képe 2012

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése